A terület értéke különösen a 12-13. században a pápaság és császárság harcában növekedett meg. A Zähring-család kihalása után (1218) Zürich, Bern, Freiburg és Schaffhausen is birodalmi városi státuszt kapott, azaz a tartományi joghatóság alól kivették őket, s bírájuk a király/császár lett. Hasonló kiváltságokat kapott ekkor Uri és Schwyz tartomány is – ezzel biztosította II. Frigyes a Lombardiába való szabad átkelést. A schwyziek értékét az is növelte, hogy saját hűbéruraikkal, a Habsburgokkal szemben a császárt támogatták a pápa és császár harcában. Tovább emelte e kantonok fontosságát, hogy egy észak-déli kereskedelmi útvonal számára hidat is építettek a Szt. Gotthárd-hágón. A 13. században a Habsburg-család sikerrel bővítette befolyását az Alpok előterében: először a Zähringek birtokaira tették rá kezüket, majd a Kyburgok birtokait szerezték meg házasság révén.
A három kanton szövetsége (a szövetséglevél a képen), melyet I. Habsburg Rudolf császár halála után 1291-ben kötöttek, tulajdonképpen csak egy régebbi szövetség megerősítése volt, mégis ettől a jelképes szövetségtől számítják a svájci államszövetség létrejöttét. Ezután a szövetséget Alte Eidgenossenschaft (Régi Esküszövetség) néven 1797-ig ismerik. Ez a szerződés lehetővé tette, hogy a későbbiekben további partnerek is kapcsolódjanak az őskantonok szövetségéhez. Így hamarosan Zürich és Bern is csatlakozni kívánt a területi kantonokhoz, melyek politikai hatalma ezzel jelentősen megnövekedett, ugyanis ezekhez a városokhoz hatalmas területek kapcsolódtak. Ez hamarosan konfrontációhoz vezetett a környék volt hűbéruraival, a Habsburgokkal, akik egyrészt egy közeli apátság kegyurai voltak, másrészt a három kanton szövetsége is sérthette elképzeléseiket [a pontos okokról a történészek közt vita folyik]. Az eredmény a Morgarten melletti ütközet volt (1315. november 15.), melyben a svájci haderő felülmúlta a számbeli fölénnyel rendelkező Habsburg Lipót herceg hadait. Ám ez csak az első összecsapás volt a sok elkövetkező közül (mint például a sempachi csata 1386-ban, mely szintén svácji sikert hozott), s melyet az Alpok környéki Habsburg birtokok lassú bekebelezése követett [1460-ra a Habsburg-ház összes ősi Rajna-menti birtokát elvesztette, s székhelye eztán Ausztria lett („örökös tartományok”)].
A 15. században a „nagyhatalmi” politikára pályázó Bern irányította az államok szövetségét, így a fő terjeszkedési céllá a Rajna bal parti területei váltak. Ennek okán került összetűzésbe a burgund herceggel, Merész Károllyal is, akit az 1477. évi Nancy mellett vívott ütközetben győztek le – maga a herceg is odaveszett (így a Habsburgok megörökölték Burgundiát, mely az évszázados francia-német ellentét alapja lett). A svájci katonák hírnevét is meghozta ez a csata, így fő profiljukká a zsoldosként való szerződés vált. Burgundia kihullásával a dél-német térség fő hatalmi erejévé a Svájci Államszövetség vált. A század közepén a Habsburgok folyamatosan azon voltak, hogy az Esküszövetség hatalmát megtörjék, ám ez sem a waldshuti háborúban (1468), sem a sváb háborúban (1499) nem sikerült. Ez utóbbi során I. Miksa császár egyrészt megpróbálta az 1495. évi birodalmi reformot végrehajtani, másrészt a Habsburg terjeszkedés itteni utolsó kísérleteként területet szerezni. A baseli békében a császár kénytelen volt elismerni a Svájci Államszövetség létét, bár azt még a Német-római Császárság keretében. A birodalomtól való tényleges elszakadás csak 1648-ban, a vesztfáliai békében következett be. Ugyanakkor a sváb háború után az esküszövetség északi irányú terjeszkedése is befejeződött.
Az utolsó 13. ősi kanton, Appenzell 1513-ban lett a szövetség teljes jogú tagja. Így egy bonyolult államszervezet alakult ki, melyet a szövetségi rendszerek sűrű szövedéke járt át. A szövetségesek egymáshoz való viszonyát ugyanis nem egy szerződés rögzítette, hanem a 13-15. században kötött szerződések halmaza. Csak 1526-ban lépett egymással hivatalosan is szövetségre. A 13 kanton (Tartományok: Uri, Schwyz, Unterwalden, Glarus, Zug, Appenzell; városok: Bern, Luzern, Zürich, Zug, Freiburg, Solothurn, Basel, Schaffhausen), melyek közül mindegyik bizonyos mértékű alattvalói föld fölött uralkodott, még a városok is, ám nem állapodtak meg közös nyelvben, mindegyiknek saját szokásjoga volt és egyéni szervezete. A városi kantonok meghatározó eleme a városi polgárság volt, ellentétben vidéki kantonokkal. A városi kantonok is kétfélék voltak: melyekben a céhek uralma volt meghatározó, ellentétben azokkal, melyeket a városi patríciusok irányítottak. A kereskedővárosokban, mint amilyen Zürich volt, a városi uralkodó a kis illetve a nagytanács segítségével kormányzott, s hatalmának támaszai kerekedő emberek, kézművesek, vállalkozók voltak. A patríciusok által vezetett városokat, mint például Bernt, általában néhány vagyonos katona-nemes család irányította. A 13 kanton lakosságán kívül senki sem rendelkezett polgárjoggal az alávetett területek lakosai közül, így a néhány szerencsés kisebb területi kanton lakosain kívül csak a nyolc város lakossága rendelkezett azzal. A töretlen fejlődést a reformáció okozta vallási ellentét megállította, és Svájc a belső feszültségek csillapításával foglalkozott az újkor folyamán.
A svájci katonaság az 1499 és 1525 közötti negyed században sikerrel hódította meg az észak-itáliai Tessin és Veltlin városokat, majd 1515-től folyamatosan a semlegesség irányába kezdett hajlani az államszövetség. Ám svájci zsoldosok egészen 1859-ig álltak külföldi uralkodók szolgálatában, mígnem általános tilalmat vezettek be erre nézve – kivételt csak a pápaság szolgálata jelentett.
Forrás: Geschichte der Schweiz. http://de.wikipedia.org/wiki/Geschichte_der_Schweiz
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése